Híreink

Dr. Csiba Gábor rangos elismerése …

Intézményünk vezetője, Dr. Csiba Gábor Főorvos úr hazánk nemzeti ünnepe alkalmából megtartott miskolci ünnepségen rangos elismerésben részesült. Dr. Rétvári Bencétől a Belügyminisztérium miniszter-helyettesétől „Rákóczi-lánc” kitüntetést vette át.

Dr. Csiba Gábor 2022. január elsejétől tölti be a dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény vezetői posztját. Munkásságához, kitüntetéséhez szívből gratulálunk!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Rákóczi-lánc kitüntetése olyan természetes személyeknek adományozható, akik hosszú éveken keresztül életútjukkal, munkájukkal, megbízatásuk kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységükkel példamutatóan, elismerten, eredményesen szolgálták a megye lakosságát.

Dr. Csiba Gábor Sajószentpéteren született, iskoláit szülővárosában, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, illetve a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte, 1981 óta él Miskolcon. Három gyermeke, egy unokája, és két nevelt gyermeke teszi teljessé életét. Orvosként a B.A.Z. Megyei Kórház Baleseti Sebészetén kezdett el dolgozni. Előtte – az egyetemi évek alatt – hat éven keresztül a kórház sebészetén műtősfiúként ismerte meg az egészségügyi intézményt. Azt a kórházat, amivel aztán egy életre elköteleződött. Sebészetből és baleseti sebészetből szerzett szakvizsgát.

Számára azonban az addig megszerzett tudás nem volt elég, többet szeretett volna, ezért jogi szakokleveles orvos, egészségügyi szakközgazdász, nemzetközi egészségügyi menedzser diplomát szerzett.

A B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatói pozícióját 1991-től töltötte be, majd 2000 és 2017 között tizenhét éven át a kórház főigazgatója volt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci szervezetének megalapítója, 1991-től – jelenleg is – a vezetésével fejlődött a miskolci csoport.

Létrejött a diósgyőri – felsőmajláti Máltai Központ, ahol szociális információs szolgálatot, ingyen konyhát, orvosi szolgálatot, jogsegély szolgálatot alakított ki. A diósgyőri Máltai Központban – az országban elsők között – elsőként hajléktalan szállás jött létre vezetésével. A Máltai Szeretetszolgálat gépkocsijai naponta iskolába, óvodába és onnan haza szállítják a sérült gyermekeket, immár lassan 30 éve. Miskolcon egyedülálló, komplex szolgáltatást nyújtó interaktív játszóteret hozott létre az Avason a Máltai Szeretetszolgálat. A játszótér miskolci megvalósítása is nagyrészt Dr. Csiba Gábor érdeme.

A legnagyobb eredményei közé tartozik a németországi kölni régió anyagi segítségével létrehozott Csilla von Boeselager Ház. Ez a Máltai Szeretetszolgálat regionális központja, egy 25 férőhelyes Szociális Otthon, valamint itt található a napi 150 adagos népkonyha is. Az épület fő profilja a 70 ágyas Ápolási Otthon. Ápolási Osztály nagyon sok kórházban van, de olyan Ápolási Otthon, mely kórháztól független, egészségbiztosító által finanszírozott intézmény, nincs még egy az országban. Dr. Csiba Gábor elgondolásai alapján és szakmai vezetésével indult ez az intézmény és működik már 26 éve.
 A Máltai Szeretetszolgálat miskolci működésének eredményeként nemcsak Miskolcon, hanem más városokban, megyékben és a régióban is kiterjedt a Szolgálat tevékenysége. Dr. Csiba Gábor évekig régióvezető, a miskolci önkéntesek csoportvezetője volt és jelenleg is vezető helyettese.

A miskolci Szent Anna Egyházközség Képviselőtestületének Elnökeként minden erejét latba vetve közösen álmodták és építették meg a Kolping-házat, mely az egyházközség és Miskolc polgárai számára közösségi teret jelent. Világi elnökként részt vett a templom, a plébánia és a temetőkápolna megújításában. Aktív résztvevője az egyházközség társadalmi életének.

Éveken keresztül a miskolci Jezsuita Gimnázium alapítványának elnöke és a szülői munkaközösség vezetője volt. Részt vett a miskolci Jezsuita Központ alapításában és tevékenyen részt vett annak munkájában.

Társadalmi tevékenységeit önzetlenül, önkéntesként, a szegények, a rászorulók és a lakosság érdekeit szem előtt tartva végzi.

Dr. Csiba Gábor a B.A.Z. Megyei Kórház főigazgatójaként, az eredetileg laktanyának – és nem kórháznak – épült épületekkel rendelkező intézményből korszerű, 21. századi kórházat hozott létre. A Csillagpont projekt révén a kórházi ellátást megreformáló koncepciót ültette át a gyakorlatba. A Csillagpont projekt a betegellátás új dimenzióját teremtette meg. A közel 10 évig tartó Csillagpont-beruházás eredményeként a miskolci kórház megújult épületeiben, logisztikájában és a betegellátásában egyaránt országosan az elsők között vált “Munkavállaló barát munkahellyé”, majd később “Az év kórháza” lett. Az egészségügyön belül az első és mindmáig egyetlen, határidőre, költségkereten belül elkészült, egyik legnagyobb egészségügyi beruházás, a Csillagpont projekt. Az ország második legnagyobb onkológiai központja, a semmiből megteremtett szívkatéteres központ, a regionális koraszülött ellátás, koraszülött szállítás megteremtése is az ő nevéhez fűződik.

A kórházban a 75 lakásos kórházi lakótelep, strand, szabadidőközpont, műfüves futballpálya, teniszpálya, fitness központ és szauna szolgálja a dolgozók jó közérzetét. Bölcsőde, óvoda, két kápolna található a kórház területén, bizonyítva azt, hogy a „test és a lélek együtt gyógyul”.

Úttörő volt a kórházi lelkészi szolgálat létrehozásában. A ma is üzemelő, egyetlen magyarországi egészség-tematikus rádió, a Csillagpont Rádió kitalálója, névadója, alapítója.

Az általa kigondolt határon átnyúló együttműködés keretében több pályázat nyertese lett a kórház, így Kassával, Királyhelmeccel, a különböző szakmák partneri együttműködése jött létre. Az országban elsők között valósította meg két kórház közötti együttműködésen alapuló telemedicinális eszközökkel történő diagnosztikát.

Konzekvensen dolgozott a térség érdekében a kórház szakmai fejlesztésén. Azért végezte munkáját, hogy olyan szakemberek jöjjenek Miskolcra, akik nemcsak határainkon belül, hanem azon túl is elismertek.

Közismerten sikeres pályázó. Vezérelve: „az a pályázat biztosan nem nyer, amelyiket nem adjuk be”.

Kórházi főigazgatósága idejére esik a Debreceni, a Miskolci és Kassai Egyetemmel aláírt oktató kórházi megállapodás és ezek szakmai tartalommal kitöltése. A Miskolci Egyetem címzetes docense. Mind mai napig oktat.

A máltai és egészségügyi tevékenység érdekes összekapcsolódása: a kölni régió segítségével Dr. Csiba Gábor útmutatása alapján, a szakmával összefogva létrehozták 1994-ben, a megyei kórházban Magyarország első Gyermek Csontvelő Transzplantációs Központját.

Ötlete és munkássága alapján települt a kórház területére a Ronald Ház, mely a tartósan kórházban tartózkodó gyerekek családjának biztosít ingyenes lakhatási lehetőséget.

Országos jelentőségű megvalósult ötlete a “chips adó”-nak nevezett népegészségügyi termékdíj.

Miskolci önkormányzati képviselőként három cikluson keresztül, tizenkét évig városi, B.A.Z. Megyei önkormányzat képviselőjeként huszonhárom évig tevékenykedett.

Az egészségügyben végzett munkája elismeréseként megkapta a legmagasabb kitüntetést, a Semmelweis-díjat. Máltai tevékenységéért a Pro Caritate-díjban részesült, Miskolc város „Pro  Urbe” díjjal ismerte el tevékenységét. A Miskolci Egyetemen végzett oktatói munkáját, Salus Aegroti-díjjal ismerték el. Megkapta a Szuverén Máltai Lovagrend érdemrendjét. 2017-től a Belügyminisztériumban, a Büntetésvégrehajtásban, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központban végzett és végez munkát. Erre az időszakra esik a büntetésvégrehajtás egészségügyi központjának (börtönkórház) Berettyóújfalui megépítése, működésbe helyezése. COVID-19 járvány alatt a kiskunhalasi járványkórház – közismert nevén konténer kórház megépítése működésének elindítása és működtetése. Részt vesz országos telemedicinális program fejlesztésében, tanácsaival segítette az egészégügyi szolgálati jogviszony törvény létrehozását és alkalmazását.

Miskolcon mindenki jól ismeri, bárhol találkozhat vele, hiszen ott él, nap, mint nap kerékpáron jár. Kerékpározás közben az élet többször állította olyan helyzet elé, hogy azonnal kellett dönteni és beavatkozni egy baleseti, vagy vészhelyzetben. Kilenc embert élesztett újra úgy, hogy csak magára és tudására támaszkodhatott.

További híreink

Telefon:

+36-1-286-0113

1238 Budapest,
Táncsics Mihály u. 104.
E-mail:

titkar@eszi23.hu