Híreink

A hőguta tünetei …

Tombol a nyár, a forróság ezekben a napokban Magyarországon. A napi maximum hőmérséklet tegnap elérte a 39 celsius fokot. Ez pedig már akár hőgutát is okozhat.

Fokozottan veszélyeztetettek a a hőgutára a cukorbetegek, a súlyos érelmeszesedésben, érszűkületben szenvedők, az idősek. A krónikus alkoholizmus, folyadékháztartás egyensúlyi állapotának felborulása, a vízhajtó gyógyszerekkel kezelésben részesülők körében szintén magas a kockázati tényező. Veszélyeztetettek még a tartósan nehéz fizikai munkát végzők, főleg.

A hőgutának három jellegzetes tünete van: a verejtékezés hiánya, a test hőmérsékletének j jelentős emelkedése (39 fok fölé, de elérheti a 41 fokot is) és az eszméletvesztés. Ezen tünetek kialakulását jelezheti a koncentrálóképesség zavara, enyhe bódulat, majd kifejezett kábultság. A beteg feje fájhat, szédülhet, hányinger és hányás jelentkezhet.

Mit tegyünk, ha hőgutagyanús személlyel találkozunk? Azonnal hívjunk mentőt, mivel a beteg kezelése intenzív osztályos hátteret igényel! Nagyon fontos a páciens testének hűtése, amit a segítség megérkezéséig lehetőségek szerint hűtőborogatás alkalmazásával valósítsunk meg. Ezzel párhuzamosan szükséges a bőr masszázsa. Ha az eszméletlenség még nem alakult ki, itassunk a beteggel hideg folyadékot, lehetőség szerint vizet.

További híreink

Elmarad

Tisztelt Betegeink! Március 26-án, kedden a mozgásszervi rehabilitációs rendelés elmarad.

Bővebben »
Telefon:

+36-1-286-0113

1238 Budapest,
Táncsics Mihály u. 104.
E-mail:

titkar@eszi23.hu