Híreink

Miként válthat háziorvost?

Az elmúlt hetekben több olyan érdeklődő telefont kapott Intézményünk, hogy mi módon válthat valaki háziorvost. Mivel a jelek szerint ez többeket is érinthet, megpróbáljuk röviden összefoglalni a háziorvos-váltás menetét.

A legfontosabb, hogy indoklás nélkül évente egy alkalommal van lehetőség a váltásra. Természetesen előfordulhat indokolt eset is – mint például a tartózkodási hely megváltozása, vagy a háziorvos felkeresésének akadályoztatása -, ez esetben engedélyezett az újabb háziorvos-váltás.

Az új, választott háziorvos köteles elfogadni a beteg jelentkezését, amennyiben az lakcíme szerint a körzetéhez tartozik.

Amennyiben viszont nem a kötelezendően ellátandó területén (magyarul a körzetében) lakik a bejelentkezni kívánó beteg, a háziorovos nem kötelezhető az átjelentkezés elfogadására.

Miután a választott háziorvos elfogadja a jelentkezést, nyilvántartásba veszi az új beteget. Igazolást állít ki, hogy vállalja a beteg további kezelését, a beteg pedig írásban nyilatkozik az átjelentkezésről. Ehhez szükséges a TAJ-kártya, lakcímkártya, személyi igazolvány és a korábbi háziorvos neve, valamint rendelőjének pontos címe. Az új háziorvos postán elküldi az átjelentkező és befogadó nyilatkozatot a korábbi háziorvosnak. Az előző háziorvos pedig szintén postai úton megküldi a beteg törzskartonkivonat-másolatát a új háziorvosnak.

További híreink

Telefon:

+36-1-286-0113

1238 Budapest,
Táncsics Mihály u. 104.
E-mail:

titkar@eszi23.hu